Sziasztok!
Elérkezett a várva várt nulladik nap (első közös éjszaka ). Csomagjaing elkészültek és kicsit nehezek ( főleg Kardos Norbi, azaz Bigu csomagja aki megprobálja Tamást átcsempészni a határon ). Mint már láthatátok hetek óta készülünk és végre elérkezett. Talán az utolsó napok teltek a a legnehezebben amikor már túra hangulatába kerültünk.
Jelenleg Fecónál vagyunk és közösen nézzük át a csomagokat annak érdekében, hogy semmi se maradjon ki a szükséges kellékek közül.
A csomagok gyors átnézése után falatozhattunk Júlia finom szendvicseiből, hogy ne induljunk el üres hassal.
A kajálást vizipipázás követte amit nem más mint Bigu mester készitett elő.
Ez is hamar unalmassá vált, talán mindenikünk előtt a holnapi utazás van.
Holnap reggel 7:40-kor indulunk vonattal Nagyváradig, majd onnan indul be a bulis élet, az amire mind a négyen hetek, hónapok óta várunk. Terveink szerint holnap Budapesten alszunk. Megpróbálunk minden nap blogot írni, ezt nem ígérhetjük meg mivel sok tényezőtől függ.
Holnap jelentkezünk amint időnk és nettünk lesz :)
Addig is mindenkinek jó éjt kíván az Eurotrip 2014-es csapat.
hajrá fiúk! :) itt Lisszabon várunk titeket :)
VálaszTörlésJövünk, jövünk. Hammerrel :))
VálaszTörlésMi a stratégiátok? Mindenképp együtt utaztok?
VálaszTörlésnagyon mentek ez yooo :)
VálaszTörlésnagyok voltatok!!! de aztán ne körbe menni!!! :)
VálaszTörlésnagyon várjuk a beszámolókat!!
VálaszTörlés